Olaszországi (Torinoi) autógyár (1904 – 1934).
Alapította 1903-ban Matteo Ceirano és öt partnere.
Matteo Ceirano 1904-ben létrehozta a saját márkanevét az Itala-t. 1906-ban elhagyta az alapító a cégét és az S.P.A (Società Piemontese Automobili) vezetés tervezője lett.
A cég az első években három modellt kínált. Majd 1905-ben szélesítette a választékát egy újabb modellel. Nagyon sokat kísérleteztek, és fejlesztettek az autó motorokon. 1907-ben megnyerték a Peking – Párizs versenyt ez drasztikusan megnövelte az eladást.
Az első világháborúban a repülőgépek hajtóműveit építették a hadsereg számára. A háború után ismét vissza tértek az autógyártásra. Újabb típusokat dobtak a piacra, mint például az Avalve és a Tipo. Ennek ellenére a gyár pénzügyi sikereket nem ért el.
1924-től a vállalat a csőd felé tartott. És kinevezték Giulio Cesare Cappa Fiat vezérigazgatóját vezetőnek. Terveztek egy újabb Tipo-t. De az autót csak versenyzésre használták. Két Tipo 61s nyert az 1928-as Le Mans-i 24 órás versenyen a 2 literes osztályban.
A cég vásárolta meg teherautó gyártó Officine Metallurgiche di Tortona céget 1929-ben. Még néhány autót készítettek. 1935-ben a céget felvásárolta a Fiat-t.
Verseny évek:
1906 : Alessandro Cagno – Maurice Fabry – Pierre de Caters
1908 : Alessandro Cagno – Giovanni Piacenza – Henri Fournier
Legutóbbi hozzászólások