Vincenzo Lancia


Vincenzo Lancia

Családja  Torinóban élt, de ő Fobellóban született negyedik gyermek, ahol családja a nyarakat töltötte (1881. augusztus 24-én). Apja, a vagyonos konzervgyáros Giuseppe Lancia. Családja ügyvédnek szánta, de a nem túl szorgalmas tanuló inkább a házuknál lévő műhelyben érezte jól magát. Apját rábeszélte, hogy a műhelyben dolgozhasson, ahol kerékpárokat, és autókat javítottak. Könyvelőként vették fel, de az ifjú Vincenzo inkább a motorok javításával foglalkozott.

Később 1899-ben ez a cég kezdte meg a Welleyes kisautók gyártását, amely olyan sikeres volt, hogy a megrendeléseket nem tudták teljesíteni. A céget felvásárolta a Fiat autógyár. A 18 éves Lancia teszt vezető lett a  Fiatnál.

1906-ban egy barátjával saját üzemet indított. Nagy hangsúly helyeztek a fejlesztésekre. Első modelljük  Alfa néven nagy meglepetést keltett 1907-ben. Új szerű szerkezeti megoldások és  nagy ereje meglepte az autós közösséget.

1911 – 1912-ben teherautókat is gyártottak. És katonai megrendeléseik is voltak. 1913-ban Theta volt az első beépített elektromos rendszerrel ellátott autó.

1922-ben kihozták a Lambda típust, amelynek két úttörő technikai újítása – a teherviselő karosszéria és a független első felfüggesztés – alapvető fontosságúnak bizonyult az autók további fejlesztésében.

1933-ban Ők gyártották az első luxusautót.

A Lancia cég volt aki a először hídralikos fékeket szerelt autóiba.

1937. február 15-én, 56 éves korában szívrohamban halt meg. Cégét felesége, majd fia vezette tovább. A gyár azóta is igyekszik megfelelni alapítója elvárásainak: a Lanciáknak a tradicionális elemek megtartásával a közhelyektől mentes eredetiséget kell képviselniük még a divatos trendekkel szemben is – magas minőségben. A vállalat 1969 óta a Fiat érdekeltsége, a konszern elegáns, igényes autói futnak e név alatt.


Csapatok:

1906 – 1908 : Fiat